^Vissza a lap tetejére
Elérhetőségem:
Telefon: +36 (30) 234-8506
E-mail: czegenyi@t-email.hu

Czégényi Margit pszichológus

okleveles pszichológus, klinikai szakpszichológus
párterapeuta, családterapeuta
hipnoterapeuta

  • 1 Módszereim

    Mitől függ a pszichoterápia eredményessége? - megfelelő képzettségű szakember - vágy a gyógyulásra/változásra, és abban való hit - nyitottság, őszinteség - együttműködés - kitartás
    Bővebben...
  • 2 Érdekes témák

    Kövesse a hónap aktuális témáját, és írja meg a hozzá kapcsolódó véleményét és tapasztalatait interaktív rovatunkban!
    Bővebben...
  • 3 Elérhetőségem

    Telefon: + 36 (30) 234 8506 E-mail: czegenyi@t-email.hu Rendelési hely: Budapest, VI. kerület, Délibáb u. 10. Bejelentkezés: telefonos időpont-egyeztetés alapján, 9-20 óra között. Ha éppen terápiát tartok, néma üzemmódba helyezem a telefont, ez esetben nyugodtan hívjon többször!
    Bővebben...
  • 4 Könyvajánló

    Ajánlom szíves figyelmébe a következő olvasmányos és egyben szakmailag megalapozott könyveket, amelyek segítségére lehetnek az önismerete és az általános emberismerete gazdagításában!
    Bővebben...
  • 5 Cikkeim, interjúim

    Az utóbbi évek sajtó- és televíziós anyagából néhány kiemelt interjú-közreműködésem
    Bővebben...

Az emberek között zajló rejtett, tudatalatti játszmákat elsőként Eric Berne, a tranzakcióanalízis kidolgozója írta le. Elmélete abból a megfigyelésből indul ki, miszerint az árvaházban nevelkedett gyermekeknek hiába elégítették ki a legalapvetőbb fizikai szükségleteiket (étel, ital, pelenkacsere, megfelelő szobahőmérséklet, stb.), mégis sokan megbetegedtek, vagy sajnálatos módon elhaláloztak. René Spitz kutató rámutatott, hogy ezek a kisdedek érzelmileg el voltak hanyagolva, ami komoly ingeréhséghez vezetett, sőt, sok esetben végzetes kimenetelű volt.

Az ettől függetlenül, felnőtteken végzett ingermegvonásos kísérletek is azt bizonyították, hogy ha nem ér bennünket elegendő mennyiségű és minőségű inger – fizikai és szellemi egyaránt –, az agyunk elkezd belső ingereket termelni, vagyis elkezdünk hallucinálni, ami átmeneti lelki zavart okozhat.



Az elmúlt 17 évben, amióta pszichológusként praktizálok, meglehetősen sok emberrel találkoztam, nőkkel, férfiakkal, fiatalokkal, idősekkel, gyermekekkel, párokkal, családokkal. Minden egyes esetben elhangzottak olyan kérdések a klienseim részéről, amelyek válaszra vártak. Akadtak köztük könnyen megválaszolhatók, és hosszas elemzésre váró, mélyreható kérdések is.

A poszttraumás stressz zavar (PTSD) kifejezetten súlyos vagy folyamatos stresszre adott reakció, vagyis egy szokatlan, váratlan, érzelmileg is megérintő helyzet hatására alakul ki. Ilyen lehet például egy súlyos baleset elszenvedése; ha fizikai erőszak vagy szexuális molesztálás áldozatává válunk; harctéri élmények; katasztrófa átélése. Nem minden esetben alakul ki a PTSD, csak a traumát átélők 15-40 %-nál. Ha a traumát követő 2. naptól számítva maximum 4 hétig tart az erősen stresszes állapot, akkor akut stressz zavarról beszélünk, ha tovább elhúzódik, akkor már poszttraumás stressz zavarnak tekinthető. Vannak esetek, amikor több mint fél évvel a trauma után jelentkeznek a tünetek, ebben az esetben késleltetett poszttraumás stressz zavarral állunk szemben.


Sok olyan párral találkozom terápiás munkám során, akik szeretnének még egy esélyt adni a hanyatló félben lévő kapcsolatuk felélesztésének. Szerencsés esetben mindkét fél nyitott a párterápiás foglalkozásokra, de időnként előfordul, hogy egyikük csak a párja rábeszélésére jön el, különösebb belső késztetés nélkül. Ha mindketten eljönnek, és aktívan részt vesznek a foglalkozásokon, jó sansszal visszaállítható az egyensúly a kapcsolatukba. Megtanulnak sokkal tisztábban és egyértelműen kommunikálni egymással, kifejezni az elképzeléseiket, igényeiket, érzéseiket, valamint hatékonyabban kezelni a konfliktus-helyzeteket, amelyek addig újra és újra, szinte forgatókönyvszerűen megismétlődtek.


Miről szól napjainkban a szeretet ünnepe? A Karácsony eredendően vallásos ünnep, mégis, a hitbéli meggyőződéstől függetlenül minden ember életében fontos szerepet tölt be. Az előtte történő készülődés, az adventi koszorú gyertyáinak meggyújtása, a szeretteink titkos vágyainak találgatása, amivel meglephetjük őket, mind hozzájárul az ünnepi hangulathoz, a szeretetteljes egymásra hangolódáshoz.

Sokféleképpen szerethetjük egymást. Lehet jól és rosszul szeretni: úgy, hogy jól érzékelhető legyen, és úgy is, hogy csak alig, vagy egyáltalán ne lehessen érezni a szeretet áramlását. Gary Chapman ezt jól megragadható fogalmakkal írja le, szerinte mindenkinek van egy szeretettankja. Ha jól szeretnek minket, csordultig megtelik a szeretettankunk, és elégedettek vagyunk a kapcsolatainkkal. Akkor tudnak jól szeretni bennünket, ha ismerik a szeretetnyelvünket, és azon keresztül kommunikálnak velünk, illetve mi a szeretteinkkel. Öt nagy csoportba sorolhatjuk a szeretetnyelveket:


A pánikzavar az egyik leggyakoribb szorongásos betegség, 100 emberből 4-5 átéli valamikor élete során. A szorongásos tünetek rendszerint váratlanul, minden átmenet nélkül jelentkeznek, sok esetben megtévesztő módon a szívbetegségekre jellemző panaszokkal kezdődnek, vagy a légzőrendszer, illetve az emésztőrendszer valamilyen működési zavaraként. Ezért leggyakrabban a háziorvosi vagy belgyógyászati rendelőkben jelentkeznek az érintettek, majd hosszas kivizsgálás és negatív leletek után kerülnek pszichológiai kezelésre.


A depresszió kifejezés beszűrődött a mindennapi szóhasználatunkba, és sok esetben tágabb értelemben használják az emberek, mint amit maga a betegség fed. Lehet időnként hallani, hogy „olyan depis voltam tegnap délután…” Ha ez valóban egy délutánra korlátozódott, akkor sokkal inkább egy átmeneti lehangoltságról van szó. A depresszió, mint betegség, szigorú kritériumokhoz kötött, amelyeket a Betegségek Nemzetközi Osztályozása (BNO-10) részletesen leír.

A depresszió diagnózisának felállításához legalább öt tünetnek több mint két hétig fenn kell állnia az alább felsorolt tünetek közül. Az első kettőből legalább az egyiknek vagy mindkettőnek mindenképp jelen kell lennie:


A legerősebb jellemű emberrel is előfordul, hogy egyes helyzetekben nehéz felvállalnia a véleményét, különösen, ha arról van szó, hogy nem szívesen teljesítene egy hozzá érkező kellemetlen kérést. Ilyenkor kínos kimondani, hogy nem szeretnénk együttműködni.
Ha egy konkrét helyzetet csupán racionálisan néznénk, akkor egyszerű lenne ésszerű döntést hozni, de szinte mindig jelen vannak az érzelmi tényezők is, amelyek megnehezítik a dolgunkat. Hisz ott van bennünk a vágy, hogy a környezetünkben élő emberek elfogadjanak, szeressenek, tiszteljenek és becsüljenek minket, és ezt leginkább akkor érhetjük el, ha igyekszünk megfelelni az elvárásaiknak, együttműködőek vagyunk, kedvesek, segítőkészek, simulékonyak. Van egy határ, ameddig ez könnyen megy, különösebb erőfeszítés és önfeladás nélkül, azonban ha túl gyakran kerülünk a határvonal túloldalára, sérülni fog az önbecsülésünk.


Rendszerint olyankor betegszünk meg, amikor valami miatt legyengül az immunrendszerünk, például kimerültek vagyunk, ezért kevésbé tudunk védekezni a kórokozókkal szemben, legyen az akár külső kórokozó (vírus, baktérium), akár a saját szervezetünkben termelődő kóros folyamat. Járvány idején nehezebb dolgunk van, hisz az utcán vagy a boltban is ránk tüsszenthetnek, ami elég lehet ahhoz, hogy 24 órán belül ágynak dőljünk. Mégis, mint tapasztaljuk, nem mindenki betegszik meg, egy családon belül is akad, aki elkapja, míg mások nem.

Időnként megfigyelhetjük, hogy a végletesen kötelességtudó emberek nem engedik meg maguknak, hogy megbetegedjenek, csak a teendőikre koncentrálnak, de amikor eljön a hétvége vagy a szabadság ideje, és lehet lazítani, akkor mégis kitör rajtuk a betegség valamilyen formában.


Ha a megszokott testi/lelki egyensúlyi állapotunkból valami kimozdít, azt stresszként éljük meg. Akkor is, ha az történetesen egy jó hír. Elkezd hevesebben verni a szívünk, keresnünk kell a szavakat, hogy megszólaljunk. A jó hírek fölött könnyebb naprendre térnünk, a rossz élményeket viszont több ideig emésztjük.

Akkor tudunk igazán hatékonyan megbirkózni a stresszkeltő eseményekkel, ha úgy érezzük, hogy van ráhatásunk a történésekre, vagyis ha bejósolható, befolyásolható vagy legalább kontrollálható a helyzetünk. Nem kerülhetünk el minden stresszforrást, azonban a hozzáállásunk meghatározó abban, hogy miként dolgozzuk fel az átélt élményeket, azaz hogyan küzdünk meg a stresszel.




Szerencsés esetben egész kiskorunktól kezdve megszoktuk, hogy gyakran dicsértek, biztattak miket a szüleink, nevelőink és a tanáraink. Kevésbé szerencsés esetben többször elmarasztaltak, szidtak vagy kritizáltak. Szerves részünkké vált, hogy figyeljük a számunkra fontos emberek visszajelzéseit, és annak alapján ítéljük meg a saját döntéseinket és tetteinket, összességében önmagunkat.

A teljességre és az összhangra törekvés a legtöbb emberre jellemző igény. Megmutatkozhat a munkánkban, az emberi kapcsolatainkban, a kedvelt tevékenységeinkben, vagy akár az öltözködésünkben is.

Ahhoz, hogy megtaláljuk a belső harmóniánkat és békénket, időnként el kell csendesednünk. Olykor érdemes félrevonulnunk a mindennapok zajló tevékenységeitől, hogy meghalljuk a saját belső hangunkat: azt, amire valóban vágyunk. Ha folyamatosan elnyomjuk a vágyainkat, egy idő után már nehéz lesz felismernünk őket, és elkezdünk távolodni önmagunktól. Attól az énünktől, akik szeretnénk lenni, akik lehetnénk.



A hipnózist még napjainkban is misztikus elképzelések lengik körül, sokszor valamilyen csodamódszernek képzelik az emberek, pedig sokkal természetesebb állapot, mint gondolnánk. Ahhoz lehetne hasonlítani, mint amikor este lefekvés után már nem figyelünk a hangokra, neszekre, becsukjuk a szemünket és kizárjuk a külvilág ingereit, de még nem aludtunk el.



Meddig terjed az öngyógyító képességünk, és mikor van szükség külső beavatkozásra? Ezt a kérdést járjuk körül a márciusi témában.

Minden emberben benne rejlik a testi és lelki regenerálódásra való képesség, azonban ennek mértéke személyenként változó lehet. Bizonyos fokú önismeretre szükségünk van ahhoz, hogy kitapasztaljuk a saját lehetőségeinket és korlátainkat, hogy mi az a feszültség, stressz, vagy testi/lelki tünet, amivel még meg tudunk birkózni, és hol van az a pont, ahol már folyamatosan romlik a lelki állapotunk, vagy egy rossz szinten stagnál.