^Vissza a lap tetejére
Elérhetőségem:
Telefon: +36 (30) 234-8506
E-mail: czegenyi@t-email.hu

Czégényi Margit pszichológus

okleveles pszichológus, klinikai szakpszichológus
párterapeuta, családterapeuta
hipnoterapeuta

  • 1 Módszereim

    Mitől függ a pszichoterápia eredményessége? - megfelelő képzettségű szakember - vágy a gyógyulásra/változásra, és abban való hit - nyitottság, őszinteség - együttműködés - kitartás
    Bővebben...
  • 2 Érdekes témák

    Kövesse a hónap aktuális témáját, és írja meg a hozzá kapcsolódó véleményét és tapasztalatait interaktív rovatunkban!
    Bővebben...
  • 3 Elérhetőségem

    Telefon: + 36 (30) 234 8506 E-mail: czegenyi@t-email.hu Rendelési hely: Budapest, VI. kerület, Podmaniczky u. 10. Bejelentkezés: telefonos időpont-egyeztetés alapján, 9-20 óra között. Ha éppen terápiát tartok, néma üzemmódba helyezem a telefont, ez esetben nyugodtan hívjon többször!
    Bővebben...
  • 4 Könyvajánló

    Ajánlom szíves figyelmébe a következő olvasmányos és egyben szakmailag megalapozott könyveket, amelyek segítségére lehetnek az önismerete és az általános emberismerete gazdagításában!
    Bővebben...
  • 5 Cikkeim, interjúim

    Az utóbbi évek sajtó- és televíziós anyagából néhány kiemelt interjú-közreműködésem
    Bővebben...

A januári cikkben elkezdtünk beszélni arról, hogy milyen sok hasonlóságot mutatunk a szűkebb és a tágabb környezetünkben élő állatokkal, azok bizonyos vonásaival. Folytassuk a témát!


ELEFÁNT:


Az elefánt-üzemmódban lévő ember kedves, de ügyetlen benyomást kelt másokban. Ő az, akire érvényes Murphy összes törvénye, véletlenül elront dolgokat, botladozik, ügyetlenkedik. Jó szándék vezérli, de nem találja a megvalósításhoz az eszközöket. Tulajdonképpen egyfajta tudatlan állapotban van: nem ismeri a módját, mit hogyan kellene tennie. Hogy mi az oka ennek? Hiányzik az információ, ami ahhoz szükséges, hogy ügyesen feltalálja magát. Ahogy a nyúlnál megállapítottuk, hogy újszerű helyzetbe kerülve könnyen nyúllá változhatunk, a másik lehetőség új szituációkban, hogy elefántként viselkedünk. Például, nem ismerjük az új munkahelyünk szokásait, ezért próba-szerencse módszerrel elkezdünk valahogy viselkedni, beszélni, hasznossá tenni magunkat. Ha mások furcsálló arckifejezésével találkozunk, nagy valószínűség szerint nem találtuk el, mi a munkahelyi protokoll. Ebben az esetben a legcélravezetőbb megkérdezni egy illetékes kollégát a munkahelyi szokásokról és menetrendről, hogy megkönnyítse a beilleszkedésünket.


KUTYA:


Első gondolatunk, hogy a kutya jó házőrző, hűséges és érző társ. Amikor kutya-üzemmódban működünk, jól átlátjuk a helyzetet, tisztában vagyunk a lehetőségeinkkel, képességeinkkel, értékünkkel. Nem akarunk többet elvenni másoktól, mint amennyi jár nekünk, de ami a miénk, abból nem engedünk. Természetesen és emberi hangnemben képviseljük az érdekeinket, anélkül, hogy másokat bántanánk. Közben nem felejtünk el mosolyogni az embertársainkra. Ésszerű határokat szabunk, és ezeket másokkal is betartatjuk. Szívesen segítünk másoknak amikor tehetjük, de szükség esetén nemet is tudunk mondani. Kiegyensúlyozottnak érezzük magunkat.

Bizonyára sikerült felismernie, melyik üzemmódban működik leggyakrabban, és melyek azok, amelyekben ritkábban. Ha odafigyel rá, az aktuális helyzetekben is képes lesz észrevenni, hogy melyik formáját hozza, és ha az nem a kívánt állapot, akkor válthat. Tudatosan fókuszálva képes lesz megtenni! 



Hogyan hangoljuk át magunkat egyik állapotunkból a másikba?


Ha túlzottan bátortalannak érzi magát (nyúl), emlékeztesse magát, hogy a másik személy is csak egy ember, nem több, nem kevesebb. Nem szükséges mindig mindenkinek megfelelnie, mindenkihez alkalmazkodnia; felvállalhatja a saját véleményét, akkor is, ha az nem egyezik a másokéval. Ez esetben egy jó tárgyalás alapját is képezheti a véleménykülönbség. Másrészt, egészen biztosan vannak jó tapasztalatai, érdemei, sikerei, amelyeket felidézhet és erőt meríthet belőle, hogy növelje a saját önbizalmát az adott helyzetben.

Ha mások reakciójából vagy kritikájából felismeri, hogy túl hevesen, agresszíven nyilvánult meg (farkas), érdemes kicsit visszavennie, háromig elszámolnia, mielőtt olyat mond vagy tesz, amivel másokat megbánt. A társas kapcsolatok megsínylik ezt a típusú interakciót, ami hosszútávon végső soron senkinek sem jó, mert ezáltal barátokat, üzletfeleket, állást, stb. veszíthet el.
Amennyiben mások viselkedésében ismeri fel a farkas-elemeket, legjobb, ha a saját határait határozottan, de nem bántóan megvédő kutyaként viselkedik, mert a farkas nem tud mit kezdeni ezzel a hozzáállással; ahhoz szokott, hogy a környezetében többnyire nyúllá változnak az emberek, ha színre lép.

Ha esetlennek, ügyetlennek érzi magát egy-egy szituációban (elefánt), két dolog segíthet:
  1. információ, aminek birtokában tisztábban átlátja a helyzetet;
  2. a gyakorlat, a jártasság az adott területen.
Ha rászánja az időt és az energiát, egyre magabiztosabbá fog válni.

Nagyon leegyszerűsítő lenne azt mondani, hogy csak ez a négy viselkedésforma létezik, mégis, ezekkel találkozunk a leggyakrabban. A fantáziánkat megmozgatva találhatunk kiegészítő típusokat, mint a ravasz, báránybőrbe bújtatott farkast; a gonosz kígyót; a színváltó kaméleont; a valóság elől a fejét homokba rejtő struccot; a lassú tempójú lajhárt vagy éppen a más fészkébe tojást rakó kakukkot.




Ha van olyan tapasztalata/ötlete a bennünk rejlő állatokkal kapcsolatban, amit megosztana ezen a fórumon, kérem, írja meg interaktív rovatunkban!
 

Nem is gondolnánk, milyen sok hasonlóságot mutatunk a szűkebb és a tágabb környezetünkben élő állatokkal, vagy legalábbis egyes vonásaikkal. A közmondásaink bölcsen megragadják ezeket a tulajdonságokat, például, egy ember lehet félénk, mint a nyúl; esetlen, mint az elefánt a porcelánboltban; hűséges, mint a kutya, stb.

Az, hogy mások jelenlétében milyen formánkat hozzuk, sok mindentől függ. Ha rendszerszemléletben gondolkodunk, oda-vissza hatunk egymásra az emberi kapcsolatainkban. A barátaink társaságában többnyire lazák vagyunk, velük biztonságban érezzük magunkat. Egy szigorú főnök előtt feszengünk, míg egy idős rokonunk jelenlétében lehet, hogy tiszteletteljes, empatikus énünk domborodik jobban. Az egyik szomszédunkkal szemben felsőbbrendűnek érezzük magunkat, mert hozzá képest annyi mindent letettünk az asztalra, és ez duzzasztja az egónkat; a másikkal szemben pedig kisebbrendűnek, mert hozzá képest sehol sem tartunk. És ezek mind mi vagyunk, ugyanaz az ember, más-más környezetben, más-más reakciókat és viselkedést produkálva.


Mi számít jó időzítésnek? Meddig érdemes várni a segítségkéréssel, ha egy komplikált magánéleti helyzetbe kerülünk? Ezt a témát járjuk körül.

Életünk során előfordul jó párszor, hogy szép reményekkel indulunk egy párkapcsolatba, egy új munkahelyre vagy baráti közösségbe, majd kis idő elteltével kisebb-nagyobb csalódások és frusztrációk kezdik átszőni ezeket az ígéretesnek tűnő kapcsolatokat. Felmerül a kérdés: hol rontjuk el?
Ahol emberek vannak, ott előbb-utóbb nézetkülönbségek is kialakulnak. A konfliktuskezelés lehetséges formáiról a 2016 januári és februári témában részletesen írtam, kérem, olvassa el az ott elhangzó felvetéseket és javaslatokat is.

Ha kimondom azt a szót, hogy hipnózis, sok embernek a Mario és a varázsló című elbeszélés jut eszébe, és valamilyen varázslattal vagy csodatétellel kapcsolja össze a jelenséget. Ennyire akarunk hinni a csodában? Valószínűleg igen. Mennyivel egyszerűbb lenne az élet, ha a rossz szokásainkat, beidegződéseinket, kudarcainkat vagy szenvedéseinket egy csettintéssel kitörölhetnénk vagy átprogramozhatnánk!


A mágikus gondolkodás a gyermekkor természetes jellemzője, amikor a vágyaink, a gondolataink és a valóság még összemosódnak, és hisszük, hogy az egész világ értünk van, még a Nap is miattunk kel fel; és teljes ráhatásunk van a körülöttünk lévő világra: elég csak gondolnunk valamire, és az már meg is valósul. Felnőttként is vágyunk a csodákra, lelkünk egy része hinni akarja, hogy az akaratunk szabadon alakítja a világot, a tapasztalásainkat és az életünket. Vagy, ha mi már a saját határainkba ütközünk, akkor legalább valami csodamódszer a segítségünkre siet.



Tudta-e?

  • A szociális szorongás gyakran társul depresszióval.
  • A különböző szorongásos kórképek egymással is kombinálódhatnak. (például a pánikzavar agorafóbiával és/vagy szociális fóbiával)
  • Hazai mintán végzett vizsgálatok szerint az emberek 6-7%-a szenved szociális fóbiától.



A szociális fóbia több mint egy egyszerű szégyenlősség vagy gátlásosság, amit mások jelenlétében érzünk. Nem tévesztendő össze a mizantrópiával sem. A mizantróp olyan emberkerülő személy, aki gyűlöli vagy megveti az embertársait.


Az életközépi krízis, azaz a középkorúak válsága, a természetes fejlődési krízisek közé tartozik, melynek jellemzője, hogy várhatóan előbb-utóbb mindenkinél bekövetkezik, számíthatunk rá; igaz, nem egyforma mértékben visel meg bennünket.

A 40-65 év közötti emberek tartoznak az életközépi periódusba, ők azok, akik már nem fiatalok, és még nem idősek.


 


Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felmérései szerint az Európai Unió felnőtt lakosságának 52%-a túlsúlyos vagy elhízott. Hazánkban a felnőttek 28,35%-a az elhízott övezetbe tartozik, ami enyhén a nők irányába mozdul el: a nők 30,4 %-a, a férfiak 26,3 %-a tartozik ide.

A testtömeg-index (Body Mass Index, BMI) a testsúly ellenőrzésére használt mérőszám, amelynek egyik alkotója a testsúly, a másik a testmagasság. Kiszámítása: testsúly kilogramm/testmagasság méterben mért négyzete.

 


Ha új élethelyzetbe vagy életszakaszba kerülünk, az indokolttá, sőt, legtöbb esetben szükségszerűvé teszi a változásokat, hisz megváltozott körülmények között nem működhetünk a megszokott üzemmódunkban.

Két dolgot tehetünk:

1. megpróbáljuk visszaállítani a régi menetrendet, azaz a környezetünket igyekszünk visszaalakítani;

2. alkalmazkodunk az új helyzethez, vagyis mi magunk változunk, formálódunk az újonnan felmerülő igényeknek megfelelően.




Gerald Caplan krízis-definíciója szerint akkor beszélünk krízisállapotról, ha olyan szituációban találjuk magunkat, amelyben képtelenek vagyunk a lélektani egyensúlyunkat veszélyeztető helyzettel szembenézni, ugyanakkor azt sem elkerülni, sem megoldani nem tudjuk a szokásos problémamegoldó eszközeinkkel. Vagyis, már rögtön az elején elakadunk a helyzet megoldásával, úgy érezzük magunkat, mint aki csapdába esett, és nem látja a menekülési útvonalat.

Párkeresők körében gyakran felmerül a kérdés, hogy mi az ideális korkülönbség? Vannak, akik esküsznek rá, hogy a hasonló korosztályhoz tartozó emberek tudnak leginkább összehangolódni, de nem kis számban találkozunk olyan párokkal is, ahol lényeges korkülönbséget tapasztalhatunk, 10-20-30 vagy több év eltérést, akár a férfi, akár a nő javára.

Nem új keletű a kérdés, elég, ha jeles zeneszerzőnkre, Kodály Zoltánra gondolunk, akinek a második felesége, Péczely Sarolta, 58 évvel volt fiatalabb nála. Ha a mai sztárvilágban körülnézünk, ott is sok példát találunk erre, mint például Michael Douglas és Catherine Zeta-Jones, akik között 25 év a korkülönbség.


Az előző két havi írásban a környezetünkben élő emberekkel kapcsolatos konfliktusokról beszéltünk, most nézzük meg a saját, belső konfliktusainkat, a belső stresszforrásainkat.
Nem csak a külső tényezők válthatnak ki belőlünk rossz érzéseket, hanem a saját belső gondolataink és érzéseink is elbizonytalaníthatnak és/vagy feszültté tehetnek, ha azok egymással ellentétesek, illetve összeegyeztethetetlenek. Ilyenkor ambivalenciát élünk át. A döntéshelyzetek gyakran váltják ki belőlünk, különösen, ha a két vagy több választandó alternatíva közel azonos előnyökkel és hátrányokkal rendelkezik. Minél több érzelmi tényező tarkítja a döntéseinket, annál bonyolultabb a dolgunk, a jól megragadható, racionális érvek ugyanakkor átláthatóbbá teszik a választásunkat.

 

Mindennapi életünket természetszerűen átszövik a kisebb-nagyobb konfliktusok, nézetkülönbségek, még a legkiegyensúlyozottabb kapcsolatainkban is. Ezek lehetnek nyílt konfliktusok, amikor hangot adunk az eltérő véleményünknek, vagy rejtettek (burkoltak), amikor magunkban duzzogunk, anélkül, hogy kimondanánk. Általában ilyenkor is érezhető egy megmagyarázhatatlan feszültség, ami körüllengi a levegőt.

Igaz, nem csak másokkal élhetünk át konfliktust, előfordul, hogy önmagunkon belül küzdünk, két ellentétes vagy ellentmondó véleményünket próbáljuk megmagyarázni magunknak. Ilyenkor belső disszonanciát élünk át.


Ha megkérdezném Önt, kit tart a legintelligensebb embernek a környezetében, bizonyára minden további nélkül tudna rá válaszolni rövid gondolkodást követően. Ha azt is megkérdezném, miért pont őrá gondolt, nagy valószínűséggel olyan feleletet kapnék, hogy nagy a tárgyi tudása, előkelő egyetemen végzett, több nyelven folyékonyan beszél, minden problémát gyorsan és jól megold, vagy remekül feltalálja magát különféle helyzetekben, stb.


Miből is áll az intelligencia? Az interneten tömérdek gyorsan letölthető intelligencia tesztet találhatunk, de azok általában az intelligencia egy vagy két összetevőjét mérik, például a logikai készséget, vagy a matematikai gondolkodási képességet, ezért nem adnak átfogó képet az intelligencia minden aspektusáról. A klinikumban használt tesztek ezzel szemben figyelembe veszik az intelligencia sokoldalúságát, és azt a lehető legkomplexebb módon térképezik fel.

A szimpátia kialakulását vizsgáló kutatások kimutatták, hogy az első néhány másodpercben eldől, hogy valakit vonzónak találunk-e. Ránézünk, és már érezzük, hogy szeretnénk-e jobban megismerni, vagy sem. Vannak olykor kivételek, amikor, lassan, hónapok-évek alatt alakul ki a szimpátia, azáltal, hogy megismerjük a másikat, és pont azért szeretjük meg. Mégis, jellemzőbb, hogy az első /jó vagy rossz/ benyomás alapján vonunk le gyors következtetéseket és hozunk döntéseket, ami megpecsételi az ismerkedés további sorsát.

Ezek értelmében elgondolkodtató, melyek lehetnek azok a rejtett, belső mélylélektani igények és tudatalatti szükségletek, amelyek mentén egymásra találhat egy férfi és egy nő, vagy homoerotikus vonzalmak esetén két azonos nemű ember? Mitől lesz számunkra kívánatos a másik fél? Ha utánanézünk, a pszichológia nagymestereinek mi a véleménye erről, a következő elképzelésekre bukkanunk:

Miért fontos külön foglalkoznunk az időskori depresszióval? Gyermekkorban, érett felnőttkorban és időskorban más-más tünetek kerülnek előtérbe a depresszió megélésében, ezért nem vehetjük őket egy kalap alá. Az érett felnőtt korúak depressziójáról már írtam (lásd a 2014. októberi témát), most vizsgáljuk meg behatóan az idősebb korosztályt.

A gerontológia (az idősödéssel és az időskorral foglalkozó tudomány) hivatalos álláspontja szerint a 65 év fölötti emberek számítanak időskorúaknak. Mindenkinek akadnak időskorú rokonai, barátai, szomszédjai vagy távolabbi ismerősei. Mi több, egyre inkább elöregszik a társadalmunk, vagyis már nem számít ritkaságnak, ha 80-90 évig élnek az emberek. Ugyanakkor minél hosszabban élnek, annál több ártalom, veszteség és kihívás éri őket, és minél gyorsabban változik a környezetük, annál gyorsabb és hatékonyabb alkalmazkodási képességekre szorulnak. 




Egyik legvitatottabb fogalom a pszichológiában a normalitás kérdése. Sokan, sokféleképpen próbálták megközelíteni és bepréselni egy definícióba, de annál sokkal többrétű jelenségről van szó, mint ami beférne egy bármennyire jól megfogalmazott mondatba.

Legtöbb ember hajlamos azokat a megnyilvánulásokat tekinteni normálisnak, amelyeket ő maga helyesnek ítél meg, de lássuk be, a személyes indíttatásaink és értékrendünk szubjektivitása erősen átszínezi a szűrőinket, amin keresztül szemléljük a világot. A kutatók gyakran a statisztikai átlagok alapján közelítik meg a kérdést, ami szerint az a normális /azaz a normának megfelelő/, ami a nagy többségre jellemző.


Sok félrevezető könyv és film foglalkozik a hipnózissal, ami sajnos kihat az emberek gondolkozására és véleményalkotására a témával kapcsolatban. A filmeket akkor lehet eladni, ha látványosak, megdöbbentőek vagy legalább megindítóak, ezért érthető módon, úgy ragadják meg a hipnózist is, hogy azt valamilyen drasztikus, radikális és mágikus módszernek tüntetik fel.
Pedig nem az! A filmek és a valóságban alkalmazott hipnoterápia köszönő viszonyban sincsenek egymással. Míg az előbbi a rendezők túlburjánzó fantáziájának szüleménye, az utóbbi több évszázados, sőt, évezredes múltra visszatekintő gyógyítási módszer. Igaz, a kezdetekben még nem illették a hipnózis névvel, de már az egyiptomi, közel- és távol-keleti ősi kultúrák is számos olyan emléket hagytak ránk, amelyek alátámasztják, hogy a pszichés úton való ráhatást, a szavak gyógyító erejét -vagyis a szuggesztiót- kiterjedten alkalmazták.


A burnout kifejezést Herbert J. Freudenberger használta először 1974-ben a krónikus érzelmi megterhelések miatt fellépő kimerülésre /emocionális, fizikai, mentális szinten/, amely reménytelenség- és inkompetencia érzéssel jár, valamint a célok elvesztésével.

Minden olyan hivatást érint, ahol közvetlenül emberekkel foglalkoznak, mint az orvosok, ápolók, pedagógusok, szociális munkások, vezetők, stb. Nem könnyű mindig eleget tenni a munkahelyi elvárásoknak, főleg, amikor egymásnak ellentmondó, vagy párhuzamosan több határidős teendő is ránk zúdul. A mennyiségileg gyarapodó munka a minőség rovására mehet, ami elégedetlenséget szülhet bennünk és a feletteseinkben egyaránt. Ezt nehezíti, hogy sokszor nem kapunk kellő visszajelzést, elismerést és biztatást az elvégzett munkánkról, ami elbizonytalaníthat, jól végezzük-e a teendőinket.



Korunk egyre terjedő betegségei közé tartozik az anorexia és a bulimia nervosa, ezért fontos foglalkoznunk vele. Gyakran előfordul a sztárvilágban, színésznők, topmodellek belecsúsznak ebbe az állapotba, miközben igyekeznek túlzottan megfelelni a karcsúságideálnak, ami a médiában és a köztudatban egyre nagyobb teret hódít. Igaz, nem csak a kifutókon, hanem a hétköznapi élet színterén is egyre gyakoribb jelenség.

Kórosan soványnak az a személy tekinthető, akinek a testtömeg-indexe (Body Mass Index, BMI) 17,5 alatti értéket mutat. Ezt úgy számolhatjuk ki, hogy a testsúlyunkat elosztjuk a méterben kifejezett testmagasságunk négyzetével.