Mi számít jó időzítésnek? Meddig érdemes várni a segítségkéréssel, ha egy komplikált magánéleti helyzetbe kerülünk? Ezt a témát járjuk körül.
Életünk során előfordul jó párszor, hogy szép reményekkel indulunk egy párkapcsolatba, egy új munkahelyre vagy baráti közösségbe, majd kis idő elteltével kisebb-nagyobb csalódások és frusztrációk kezdik átszőni ezeket az ígéretesnek tűnő kapcsolatokat. Felmerül a kérdés: hol rontjuk el?
Ahol emberek vannak, ott előbb-utóbb nézetkülönbségek is kialakulnak. A konfliktuskezelés lehetséges formáiról a 2016 januári és februári témában részletesen írtam, kérem, olvassa el az ott elhangzó felvetéseket és javaslatokat is.
Bárki könnyen felismerheti, hogy alapvetően konfliktus-kerülő vagy inkább konfrontálódó típus. Ha nem tud jól aludni, amíg nem tisztáz egy adott helyzetet az érintettekkel, az utóbbi csoportba tartozik. Ha viszont pont azért forgolódik az ágyban éjjelente, mert attól tart, hogy terítékre kerül egy aktuális probléma, és mindent megtenne, hogy minél tovább elhúzódjon a beszélgetés időpontja, vagy lehetőleg soha ne történjen meg, nyilván az első csoportba tartozik.
Két konfliktuskerülő ember egészen jól érezheti magát egymás társaságában, mert a kényes témák nagy valószínűséggel nem kerülnek napvilágra. Ez a struccpolitika ugyan hosszútávon nem hoz jó megoldásokat, de rövidtávon egy kis enyhülést jelenthet. Két konfrontálódó ember egészen biztosan beszélni fog a problémákról, ugyanakkor ennek több kimenete lehet, attól függően, mi vezérli a feleket: a hibás fél megkeresése; önigazolás; erős kritikai érzék, és ennek megfelelően önkényes igazságszolgáltatás; a helyzet őszinte tisztázási szándéka; illetve, a megoldások keresése, összedolgozás. Vagyis a legnagyobb vitától a legkonstruktívabb beszélgetésig és helyzetmegoldásig széles skálán mozog a lehetséges végeredmény.
Ha egy konfrontálódó és egy konfliktus-kerülő ember között alakul ki feszültség, az utóbbi számára nagyon kellemetlen lesz a szituáció, ezért megpróbál minden áron kimenekülni az összes olyan helyzetből, ahol alkalom lehet a feszültségek tisztázásra. Ha pedig egyszerre több embert érint a felmerülő kérdés, például egy egész családot vagy munkacsoportot, ott tud csak igazán beindulni a csoportdinamika, és a különböző irányú és erejű szándékok egymásnak feszülnek, összegubancolódnak.
Ezek a helyzetek roppant kellemetlenné válhatnak, és nagymértékben meghatározzák az otthoni/munkahelyi/baráti, stb. hangulatot. Az egyéni temperamentumunk, a tűrőképességünk határa, a hozott családi mintáink, az eddigi jó/rossz tapasztalataink, a félelmeink, a reményeink, a céljaink mind-mind hozzájárulnak ezeknek a forgatókönyveknek a kialakulásában. 
Mi az utolsó csepp a pohárban, ami elindítja a változási szándékot?
Ha sokszor kerülünk kínos szituációba, érdemes elgondolkoznunk, mi a mi szerepünk ezeknek a helyzeteknek a kialakulásában és/vagy fenntartásában? Egyben elérkeztünk a nagy kérdéshez: hogyan segíthet a pszichológus, ha mi magunk nem tudjuk jól kezelni a konfliktusainkat?
Terápiás tapasztalataim szerint, aki érzelmileg érintetté válik egy konfliktusban, már csak részben képes átlátni a saját szerepét a kialakult helyzetben. Még abban az esetben is, ha másoknak nagyon jó magánéleti tanácsokat tud adni, önmagával szemben részben vagy teljesen vakká válik. Ugyanígy, a másik fél szerepét sem látja teljesen reálisan: felnagyítva, eltorzítva szemléli, így olyan, mintha két bekötött szemű ember hadakozna egymással.
A konzultációnak/terápiának nem célja a hibás fél megtalálása, hisz a maga módján mindenki hozzájárul a feszültségekhez. A megoldásokat keressük, illetve azt, hogy melyek azok a hatékony konfliktus-kezelési módok, amelyeket még nem próbált ki. Ezek elsajátíthatók, begyakorolhatók, egyetlen feltétele, hogy kimozduljunk a komfortzónánkból, és utat engedjünk más alternatíváknak azok mellett, amelyeket rutinszerűen, automatikusan működtetünk.
Amikor érezzük a belső szenvedésnyomást, a saját stratégiáink elakadását, akkor érdemes igénybe venni pszichológus segítségét. Az ismétlődő sikertelen megoldások csökkentik az önbizalmunkat, elbátortalanítanak, és akár pszichoszomatikus betegségek kialakulásához is vezethetnek, mint pl. a krónikus fejfájás, magas vérnyomás, gyomor-bélrendszeri panaszok, stb. Nem javallott megvárni ezeknek a tüneteknek a jelentkezését, illetve, ha már tapasztalja magán valamelyiket, akkor épp ideje, hogy kezébe vegye az élete-, egészsége- és helyzetmegoldási képessége irányítását!
Ha van olyan tapasztalata az aktuális témával kapcsolatban, amit megosztana ezen a fórumon, kérem, írja meg interaktív rovatunkban!