Rendszerint olyankor betegszünk meg, amikor valami miatt legyengül az immunrendszerünk, például kimerültek vagyunk, ezért kevésbé tudunk védekezni a kórokozókkal szemben, legyen az akár külső kórokozó (vírus, baktérium), akár a saját szervezetünkben termelődő kóros folyamat. Járvány idején nehezebb dolgunk van, hisz az utcán vagy a boltban is ránk tüsszenthetnek, ami elég lehet ahhoz, hogy 24 órán belül ágynak dőljünk. Mégis, mint tapasztaljuk, nem mindenki betegszik meg, egy családon belül is akad, aki elkapja, míg mások nem.

Időnként megfigyelhetjük, hogy a végletesen kötelességtudó emberek nem engedik meg maguknak, hogy megbetegedjenek, csak a teendőikre koncentrálnak, de amikor eljön a hétvége vagy a szabadság ideje, és lehet lazítani, akkor mégis kitör rajtuk a betegség valamilyen formában.



Mit üzen a testünk a betegséggel?


Hogyan fejthetjük meg a különböző betegségek szimbolikus jelentését? Meghatározó, hogy mely szervünk betegszik meg, ugyanis külön jelentésrendszer kapcsolódik az egyes testrészeinkhez. Testünk és a lelkünk szoros egységet alkot, ezért testünk érzékenyen reagál lelkünk rezdüléseire, és ugyanígy fordítva. Vagyis, mindkét megközelítésből értelmezhetők a testi tüneteink. Az alábbi összefoglaló támpontot nyújt ahhoz, hogy milyen irányban érdemes gondolkodnunk, ha szeretnénk felgöngyölíteni a testi betegségeink lelki összefüggéseit.

Tekintse ezeket kiindulási pontnak, azonban ha komoly panaszai vannak, mindenképp érdemes kivizsgáltatnia magát háziorvosával vagy szakorvossal.


Tünet/betegség helye (vagy típusa):

Lelki összefüggések:

asztma

fojtogató szeretet

bőr

környezetünktől való elhatárolódás

elhízás

védőpajzs, önvédelem

érzékszervek panaszai (szem, fül)

Mit nem akarok meglátni/meghallani?

fájdalmak

vágyódás a szeretet után; bűntudat

fejfájás

fokozott gondolkodási hajlam; az én alábecsülése

fulladásos rohamok

félelem; az élet veszélyes

gerinc

belső tartás

gyógyszer- és kábítószerfüggés

menekülés az én és az élet elől; önszeretet hiánya

gyomor

nehezen megemészthető élmények

haj

hatalom, szabadság, vitalitás

hasmenés

félelem, elutasítás

kar

képesség az élmények befogadására

kimerültség

ellenállás, elegünk van abból, amit csinálunk

köröm

biztonság, védelem

körömrágás

frusztráció, önemésztés

légzési panaszok

az élet befogadásának képessége

máj

harag, rosszindulat, panaszkodás

mell

anyaság, odaadás, gyöngédség

nemi szervek

nőiséghez/férfiassághoz kapcsolódó szerepek vagy elvárások elutasítása

székrekedés

ragaszkodás idejétmúlt dolgokhoz, elengedési nehézségek; lehet makacsság vagy fukarság is

szívbetegség

érzelmi válság, örömtelenség

torok

saját igények kifejezése; Mit nem mondtam ki? Mit mondtam ki, pedig nem kellett volna?

térd

rugalmasság, alázatosság

tumor

régi sérelmek őrizgetése

váll

túlzott terheltség

vér

az öröm szabadon áramlása

viszketés

kellemetlen helyzetből szabadulási/kitörési vágy



Ezen felül az is mérlegelendő, hogy melyik oldalunkat érinti a betegség. A bal oldalunk a női részünket jelképezi, a jobb oldalunk a férfi felünket, függetlenül a nemünktől.

Ha szeretne mélyebben elmerülni az aktuális témakörben, ajánlom figyelmébe az alábbi könyveket:
  • Rüdiger Dahlke: A lélek nyelve: a betegség
  • Louise L. Hay: Éld az életed!

Amennyiben megosztaná a betegségekkel kapcsolatos saját tapasztalatait, kérem, írja meg interaktív rovatunkban!

>>Vissza a Hónap témájához